A harmadik. (InterRail)

Tegnap még nagyon úgy volt, hogy majd csak pénteken indulok meg Krakkóból, hát nem így lett. Megint nem sikerült időben felkelnem, felkelés után rám ült egy érzés, hogy csak úgy mennek el a napok a fejem felett, na meg Gáborra beszélgettem és ő is megemlitette, hogy azért utazni is kéne ám.

Le is mentem a recepcióra, hogy mit ajánlanak. Mondtak valami várat a közelben, amihez el kellett volna érnem valami buszt, aztán emlékezetembe idézték, hogy itt van Schindler gyára, és még valami múzeumot a belvárosban, ja és ajánlották, hogy menjek már végig a legszebb utcán, aminek a vége átvezet a várkapun. Akkor kaptam a fejemhez, hogy már itt vagy több napja, de még nem néztem meg rendesen a régi városrészt. Valahogy mindig kifelé próbálkoztam. Nekiindultam a buszállomásnak, de először a nagyhoz mentem, hátha ott találom a buszost, aki elvitte a pulóveremet, hát nem volt ott. Csak azt értem el vele, hogy már délután két óra volt, amikor elkezdtem megkeresni a buszmegállót ahonnan kijutottam volna a várhoz. Hát nem jött össze... leragadtam madarat fényképezni, hogy veszekedtek egy pár csepp vizért... végigsétáltam a külső körgyűrün majdnem megnéztem ahol régen laktunk... aztán végre eldöntöttem, hogy akkor ma már maradok Krakkóban, elindultam a Schindler gyár felé. Hát jó kis sétát kellett a lábamba erőltetnem, de nem baj egyre jobban hozzászokok, csak a táska ne húzná mindig a vállamat, lehet hogy mégis kisebb fénygép kéne? Na nem ;-) Na de erről már irtam most jut eszembe.

Akkor inkább ugorjunk a ma reggelre, elhatároztam, hogy eljövök, de majd jól visszamegyek, mert miért ne. Az eljövés sikerült, azt hiszem a visszamenéssel lesz egy kisebb fajta probléma, még szerencse, hogy nem nagy cucc otthonról megközeliteni! Sikerült végre felkelnem! Még előző nap megnéztem, hogy mikor mennek a vonatok, nagyon jó az sbb.ch szerint óránként, és csak három órás az út. Kényelmesen kisétáltam tizenegyre, hát mégsem óránként mennek, még szerencse, hogy épp jött egy. A három órás útból lett vagy négy... jött a kaller, az egyik fülketársam igazolványával nem nagyon volt megelégedve, elkezdte lefeszegetni a fényképet róla, és azt hiszem azt ismételgette, hogy igazolja, hogy ez az ő igazolványa. Jó félórás veszekedés, rendőrrel fenyegetés után beadta a derekát, bár igazolványt nem mutatott, de egy két papirral tért vissza az igazolvány helyett.
 
Most egy kávézóba üldögélek, tervezgettem, hogyan lesznek az elkövetkező napok, úgy néz ki, hogy megnézem itt is az éjszakai életet, aztán majd 3 óra körül indulok Poznanba, onnan meg amint lehet Gdanskba. Eredeti terv az volt, hogy már reggel ott vagyok, de hát tervek jönnek mennek. Megérkezésem után egy két órán keresztül nem tetszett egyáltalán Wraclaw, ekkor találtam meg a szigeteket, meg a sok hidat, mivel más néven a hidak városának is hivják. Beszélgettem két sráccal, hogy merre lehet menni az éjszakába, hát majd most meglátjuk, hogy jót mondtak e. Gábor tesztelem az ajánlatodat!
 
Na megyek is.
 
Pátok P