Winterthur - Közbenső jelentés

Mivel erasmussal utaztam ki Svájcba, ezért kellett egy közbenső jelentést írnom, hogy hogyan is érzem magam, hova is járok, milyenek a körülmények. Gondoltam ezt megosztom veletek is.

További információk az alábbi linken találhatók:
Budapesti Műszaki Egyetem Erasmus oldala
 
Közbenső jelentés
 

Züricher Hochschule Winterthur, Winterthur
2005/06 őszi félév
 

1. Fogadó intezmény:
http://www.zhwin.ch
A honlapon minden megtalálható az iskoláról, a felépítéséről, a működéséről.
http://www.zhwin.ch/departement-t/
Itt található minden ami a technikumon elérhető.
 
2. Szemeszterek:
Az őszi szemeszter október 24-én kezdődött, és február 24-ig tart.
 
3. ECTS:
Az intézményben jelenleg már kreditrendszer van. Viszont még eléggé gyerekcipőben jár a moduláris órafelvétel. Inkább osztályok vannak, de ez szépen lassan oldódni látszik. Jövőre vezetik be a Bachelor és Master képzési rendszert. Az órák nagy része német nyelven folyik, egy van, amit félig angolul félig németül tartanak. Ha jól hallottam, akkor a többi képzésen (pl. Wissenschaft) inkább angolul folyik a képzés.
 
4. Orientációs nap:
Számomra ez egy érdekes dolog volt, egy pénteki napon tartották az úgynevezett apero-t, itt inkább csak a diákszervezeteket ismertük meg, én még megismertem a többi erasmusos hallgatót, mivel a Technikumon csak egyedül én vagyok külföldi diák, ha jól hallottam tavaly is csak egy volt.
 
5. Nyelvtanfolyamok:
A nyelveket fel lehet venni, van német direkt cserediákoknak, számomra ez nagyon hasznosnak bizonyult. (2 kredit) Elméletileg szemeszterkezdés előtt volt egy hét intenzív kurzus, csak sajnos engem nem informáltak róla, mivel a Wissenschaft-on kb. 30 erasmusos diák van, ott van felelős személy, aki csak ezzel foglalkozik, nálunk ez egy kicsit mellékesebb dolog, itt nem szerveztek semmit. (az apero-n tudtam meg, hogy már egy hete intenzíven németet tanulnak a többiek)
 
6. Szálláslehetőségek:
Elég nehézkessen működik a szállás, mivel Winterthur nagyon fejlődő, és alig van szabad hely. Érdemes akár már jó fél évvel előre érdeklődni. Eddig egy garzonban laktam, ami 475 CHF volt havonta semmi kaució. Most költöztem át egy öregek otthonában, ahol általában kapnak helyet diákok is, itt 370 CHF-t kellett kifizetni végtisztításra, amit nem kapok vissza, és 330 CHF havonta a bérlet. Mindezért kb. 12 m2 szobát kapok egy mosdókagylóval, a WC és a zuhany a folyósón. Természetesen vannak apartmanok is, de ezek olyan 500 CHF-körül mozognak.
Internet lehetőség leginkább az iskolában van, sajnos különben szerződést kell kötni, amit nagyon nem szeretnek egy évnél rövidebbre kötni.
A mosás általában közös helységben történik, előre fel kell iratkozni.
Itt lehet szállást keresni:
http://www.wgzimmer.ch/home.cfm?land=CH&lang=D
http://www.swowi.ch/
 
7. Megélhetés:
Az étel nagyon drága, legalább két-háromszorosa, mint otthon. Figyelni kell rá, hogy hétvégén csak a vonat állomásokon lehet vásárolni, mivel máshol nem engedélyezett a munka. A migro talán a legolcsóbb hálózat, ennek ellenére egész jó.
Közlekedés nagyon jó, viszont ennek megfelelően nagyon drága. Bérletet nem igazán érdemes beszerezni, inkább érdemes egy biciklit kölcsönözni, amit a helyi ESN lehetővé tesz. Ha mégis sokat szeretnénk utazni, akkor létezik egy halbtax abo, amit egy évre lehet megkötni, ezzel minden helyközi közlekedés fél áron van, a helyi pedig valamennyivel olcsóbb. Ennek van még egy kiegészítése a Gleis 7, ezzel hét után helyközi járatokat ingyen lehet használni, nagyon megéri, ha mondjuk be szeretnénk járni Svájcot! (ide értve az össze lehetséges vonatot, és néhány hajót is)
Menza van az iskolában, ott egy ebéd 8 CHF.
Folyamatosan lehet költségekre számítani, mivel minden tananyag elektronikus formában található, ezeket általában óra elején lehet megvenni.
További költségként a tartózkodási engedély merülhet fel.
Az iskolában van lehetőség fénymásolásra, egy oldal 0,1 CHF. A legjobb viszont, hogy a fekete fehér nyomtatás ingyenes, a termek nagy részében található nyomtatóval.
 
8. Sportolás-szórakozás:
A társadalmi élet, a bulik nagy része a kollégiumokban található közösségi helyeken kezdődik. Többnyire csak az Erasmusos diákok és kollégisták járnak ide. ESN szervez direkt Erasmusosoknak bulikat, eseményeket: http://nomos.zhwin.ch:8000/esn-winterthur/10
 
Van jó pár szórakozóhely, sajnos a belépés elég drága 10 – 15 CHF, az italok is elég drágák egy sör minimum 5 CHF. Nagyobb party érdekében érdemes bemenni Zürichbe.
Sportolási lehetőségek tárháza végtelennek mondható.
Van a városban egy régi gyártelep, amit újrahasznosítottak, itt lehet falat mászni, görkorizni, gokartozni, strandröpizni. Továbbá még van lehetőség úszni, kondicionáló tréningre járni, lehet spinningelni… részletes program az alábbi linken:
http://www.zhwin.ch/studium/sport.php
Természetesen a téli sportok se szorulnak háttérbe. Folyamatosan szerveznek sí hétvégéket, és februárban van egy sítábor is.
A környéken legközelebbi mozi ára kb. 15CHF, és szünetet tartanak kb. a mozi felénél, mit a színházakban.
 
9. Jelentkezés:
Érdemes lett volna interneten felvenni a kapcsolatot az egyetemmel Armin Zügert kell keresni. (zug@zhwin.ch)

powered by P4IT Kft.