Korcsolya helyett síelés

Milyen jó is a Balaton jegén korcsolyázni... idén ez nem fog összejönni nekem, túl későn jöttek az igazán hideg éjszakák! Már visszatértem Svájcba... korizás helyett snowboardozni voltam, január első hétvégéjét Davosban töltöttem.

Winterthur - Közbenső jelentés

Mivel erasmussal utaztam ki Svájcba, ezért kellett egy közbenső jelentést írnom, hogy hogyan is érzem magam, hova is járok, milyenek a körülmények. Gondoltam ezt megosztom veletek is.

Világbajnokság, Böblingen

Csütörtökön este indultunk Böblingenbe, már azt hittem én leszek az utolsó, mivel még Máténak oda kellett adnom néhány cuccost, hogy el tudja vinni bátyámnak Londonba, de szerencsére kiderült, hogy

Szüreti bál

A Bukfenc Magánoviban immár harmadszorra léptünk fel. Nagy örömmel vettünk részt szüreti báljukon, melyet az oviudvaron rendeztek meg. Volt minden, ami egy jó szüret kelléke: szőlőprés, must, zsíros kenyér lilahagymával, csősz, szőlő – melyet el lehetett csenni –, mulatós zene és önfeledt tánc, mely utóbbiba mi is belesegítettünk.

A régóta várt esküvő!

Végre szemtanúi lehettünk edzőnk és kedvese, Mónika esküvőjének, amit már titkon nagyon régóta vártunk! A meghitt, családias, szűk körű eseményre a kiskunfélegyházai Városházán került sor szeptember 24-én, szombaton délután.

Paintball az ártérben

Két év kihagyás után idén szeptemberben végre ismét sikerült összehozni egy paintballt, ahová majdnem az egész Papp familia eljött na és persze barátok és barátnők, meg ugye a nézők se maradhattak el. :) A csapatok kisseb vita után végül kor alapján oszlottak meg, 20év alattiakra és felettiekre.

Dunaremetei ReActor Színjátszó

A ReAktor Színház tagjai öt napos nyári táborban vettek részt Dunaremetén. A kis község csendes és kellemes környezete megfelelő hátteret biztosított a színészek és rendezők alapos munkájához.
A munka négy csoportban folyt, mindegyik csoport egy-egy darab megjelenítésén dolgozott három napig.

Sanyabá és Sanyabáné

Szörnyű csapás érte a férfitársadalmat! Némi csellel és nagy szerelemmel Mariann rávette a mi Sanyabánkat a házasságra. Pedig mi mindent megtettünk, hogy még az utolsó pillanatban megakadályozzuk a frigyet -előbb a legény/lánybúcsún majd az esküvőn-, de szerencsére könnyen átvészelték a megpróbáltatásokat, így nem sikerült közbeszólnunk!

Outdoor csapatépítő tréning Kajárpécen

Szombat reggel Kajárpécen gyülekezett az a lelkes kis csapat, amely Papp Gábor outdoor tréner vezetésével idilli környezeteben egynapos tréningen vett részt. Az időjósok ugyan záporos zivataros napot igértek, de szerencsére tévedtek, így kellemes időben vághattunk  neki az érdekes feladatoknak.

9. láb

Idén ismét megrendezésre került a Százláb’tábor Csopakon, a szokásos helyen és ismét a csopaki borhetek időpontjában. Mint mindig, most is nagyon magas színvonalú volt a tábor, melyhez nagymértékben hozzájárultak a meghívott tanárok: Vincenzo-Izabella (Olaszország), Henrik-Johanna (Svédország) és Jani-Ivett (Magyarország) által tartott fergeteges hangulatú táncórák, a szervezett koncertek (Pedrofon, Bells, Jive Five), a házi Jack&Jill verseny és a remekül sikerült tábortűz is.

A sokadik Dimenzio tánctábor Dunaszerdahelyen

Dunaszerdahelyen tánc edzőtáborozott a Dimenzió Tánc Sport Egyesület Futó Károly vezetésével. A fiatal versenyzők mellett a hobbi táncosok is szép számban képviseltették magukat.

Kigyulladt egy hatemeletes Ferencvárosban

Még a műegyetemi rakpartról figyeltem fel a pesti oldalon gomolygó füstfelhőkre. Mire közel értem már nagy erőkkel folyt az oltás. Több mint hatvan tűzoltó sietett a helyszinre, rendőrség és a határőrség biztosította a helyszint.

20. Forma 1 Magyar Nagydíj a Hungaroringen

Idén 20. alkalommal rendezték meg a Magyar Nagydíjat a Hungaroringen. A RedBullnak köszönhetően, mely minden megvásárolt energiaital mellé ingyenjegyet adott, már a pénteki szabadedzésen rekord számú néző élvezhette az aszfaltcsíkon száguldozó versenyzők fülsüketítő hangját.

Öbölátúszás 2005

Idén 13. alkalommal rendezték meg Tihany és Balatonfüred között az öbölátúszást.

A pénteki időjárás előrejelzés még viharos időt prognosztizált a rendezvény napjára, így egészen vasárnap reggelig kétséges volt, hogy nekivághatnak-e a versenyzők a 3,6 kilométeres távnak.

Kékszalag vitorlás verseny - 2005

431 vitorlás, 1961 versenyzővel a fedélzetén. 32-edszer lobog minden hajón kék szalag. Az alap sztori 1934 óta ugyanaz: a tó megkerülése. Az idei „szereposztás” azonban kivételesen izgalmasra sikeredett. Az egyik főszereplő a Lisa nevű vitorlás, minden idők legeredményesebb Kékszalag kormányosával, Litkey Farkassal a fedélzetén.

Italian GT Championship

Vasárnap eleget tettünk egy meghivásnak. Kimentünk a Hungaroringre, megnézni a Ferrari parádét.

Erről készültek az alábbi képek.

Robbantás a londoni metroban

Korán akartam kelni, de nem sikerült. Talán ez mentette meg az életem. Reggeli után indultam, hogy az Earls Court Road-i magállóból átmetrózzak a varos központjába. Először nem értettem miert állnak annyian a buszmegállóban, hiszen Londonban a fő kölekedési eszköz a metro.

Adai tánc fesztivál

Nagy várakozással indultunk neki adai kirándulásunknak és így utólag elmondhatjuk, hogy igen nagy élményt nyújtott csapatunknak ez a hétvége.
A péntek délutáni indulás egy kicsit későbbre tolódott, mint terveztük, de végül sikerült elrendezni a csomagokat és fellépőruhákat és bár, ha egy kicsit szűken is, de elindultunk a közel 70 fős busszal úticélunk elérésére.

Győri Nyár, győri hétvége

Hétvégén végre sikerült hazajutnom. Egész aktívan töltöttük a hétvégét Vikivel. Kitévedtünk a Győri Nyár nyitóra. Zenélt a légierő zenekara a sétálóutcán, jó lett volna táncolni, de hát a győriek csak nézni szeretik a zenét, végigparádézott sok huszár Győr utcáin, majd a Rába parton megcsodálhattuk Bessenyei Péter műrepülőt, majdnemhogy testközelből.

Lions Youth Exchange Program - Korea 2004

Tavaly nyáron voltam Koreában, (elõttem meg utána egy picit Istanbulban is) írni kellett egy beszámolót az élményeinkrõl. Akkor még nem volt meg ez a honlap, ezért most osztom meg veletek!

<< Előző oldal  1 | 2 | 3 | 4  Következő oldal >>  

Kedvenc képek

Bejelentkezés után megnézheted az összes kedvencedet.
powered by P4IT Kft.